Nem számít, ha most szájad kitátva
harsogod az igazságot a szélbe.
Késő, majdnem 65 éve tart
a felfoghatatlan, ésszerűtlen,
kimondhatatlan, leírhatatlan
történelme az apokalipszis tagjainak,
melyek megváltották magukat.
Nem számít, mert véres a kezed,
véres tollal írtál mindig újabb
és újabb, végtelen hosszabbítást.
Minden szenvedést keveselltél,
bár hatalmad és erőd végtelen.
Nem volt legyőzendő cél,
ellenségkép az ember.
Nem számít, hogy a világ
összes más sorsával harcoló
szereplője a történelmi koroknak,
értelmiségként vigyorog,
tiszteltetve és sztárolva önmagát.
Nem érdekli, csak a látszat,
a lelkiismerete pedig még
sohasem válaszolt.
Nem számít, hogy szívvel is ellátta
teremtőjük a féktelen sereget,
hogy hasonlítsanak az emberre,
üresek és gonoszak, mert a
gonosz tőrt vet szüntelen,
kaján vigyorral készül
mindig újabb és újabb merényletre.
Nem számít már, hogy a pokolnép
purgatóriumait eljáratva,
mindent mindig elvéve, kifosztva
elhordoztatta sorsát és tetteit,
mert előre tervezték,
hogy olyat kottáznak az égre,
melyet többé nem mos le a hó.
Nem számít, mikor azt mondják,
csak szeretés van, mert áron
váltották meg magukat,
készülve feltámadásra, mind,
miknek véget ért már a vándorlásuk.
Hálásak csodás véren vett
létükért, készülnek testvériségként
az ígéret aranyföldjébe, örök életre.
Nem számít semmi sem,
csak egyetlen érvényes skarlátszó,
az igazság, mely vérzászlóként
lebeg Damoklesz kardjaként felettük.
Fehér zászlómat átaldölve
bemocskolták, nem nyújtottak
békességes kegyelmet.
Reményem megmaradt,
hogy egyesével ítéli meg
győzelmi ünnepükre válaszul
a végső számadás.
Miskolc, 2022. november 7.
Fotó: wikipédia