„A bölcsesség nem más, mint begyógyult fájó sebek sokasága.”
Azt hiszem, az élet a jókhoz kegyetlen,
ember-szív zokog, tűr egymaga fedetlen,
kérdőn néz a két szem, kérése egyszerű,
jöjjön egy új világ, gyógyító erejű.
Szeretem a szépet, a bölcset még inkább,
igazság ereje a Földön legtisztább,
hordozza magában törvényét az égnek,
jut belőle soknak örök-menedéknek.
Záporoznak szavak, éles tőr a nyelvük,
s amíg mi belül csak könnyeinket nyeljük,
kacag a gúnyoló, teljes a győzelme,
mintha mindenfelé csak gonosz teremne...
Irigység, hazugság régesrégi kezdet,
mivel kísértették egykor itt a szentet,
ördögöknek hada diktálja az erőt,
elmélet-káosza diktálja jövendőt.
Óra körül táncol pokolnak a népe,
soha nem volt talán ilyen nyeresége,
femában bezárva a remény mécsese,
nagy csodát remélve, bár a haja kese.
Minden, mi igaz és ember volt bűnjel itt,
szerepüket rájuk akasztották megint,
közös áldozással nemesül a világ,
frigyet emígy kötnek pokol haramiák.
Űr apokalipszis tudományát hozta,
felruházva tömeg, minden gonosz horda,
iszonyat, fertelem, amit elkövettek,
nem vetettek gátat véres ütközetnek.
Nem lehetek én bölcs, a sok seb még sajog,
igazság gyógyírja nem lehet, csak a jog,
emberi méltóság neve a betegség,
övék a bírálat, ez így képtelenség.
Nincsen miről írnom, olyan sokk ért engem,
történteknek száma még mindig végetlen,
felmentőkre várva évek óta immár
igazságot kérek, teli már a kincstár.
Miskolc, 2023. június 2.
Fotó: Stock