Kohut Katalin: A giliszta végrendelete
,,Meghagyom örökül az egész pórnépnek,
hogy amint vége lesz a böjt idejének,
kivirul a tavasz, új gyökerek nőnek,
ne állja az utat semmiféle tőzeg,
üreg folyosómat örökké őrizzék,
szíveimet porba hamar eltemessék!"
Hallgatója nincsen, a sorsa magányos,
egészsége erős, nincs kórja, ragályos,
de amint kimondta utolsó szavakat,
bekapta a béka egy pillanat alatt.
Kohut Katalin: A kék vér vádja
Araszolt a csiga a zöld fűszálak között,
büszke volt házára, esőben jó födött,
nem hajléktalan ő, gazdagnak mondható,
amerre szem ellát, nincs hozzá fogható.
Sokszor eljátszották a gonosz gyerekek,
jöjjön ki házából, de ő benn rekedt.
Nem értette soha az ilyen dolgokat,
ezért ment a rétre, ahol maga maradt.
Szerelmesek jöttek pléddel a kezükben,
együttlétük csodás és egyben féktelen,
takaró került hát a csiga hátára,
kék vére rajt" lenyomat az örök vádjára.
Kohut Katalin: Légyott
Irmácska és Béla párbeszédek sora
a búnak felejtő emlékeknek bora.
Az íze savanyú, de nemes, nem lőre,
emberszív kesergő, őszinte és pőre.
,,Irma, Te édes nő, akarsz-e felelni,
miért e lengeség, a ruhád lepelnyi?"
,,Tudod, drága Bélám, azt vettem eszembe,
elcsábítlak ismét, jer a közelembe!'
,,De tudod, Vilmácska, mint az eszem tudom,
a csodás arcodat egyre csak bámulom,
s nem értem, hogy lehetsz okos, szép is egyben,
mindenik szép szavad híven eljegyeztem."
,,Béluci, Béluci, gyengédségre vágyom,
kérdést, feleletet csacsogva kívánom,
de szükség van a léha, titkos kalandokra,
légyottra fogadlak, jöjj ide egy csókra!"
Akkor vették észre, lehet, késő talán,
látta a randevút tán egy egész karám,
egészen feledték, nyitva van az ablak,
a függöny a szélben a szomszédban ballag.
Fotó: Wikipédia