Farsangi ünnep köszöntött ránk,
S önfeledt arccal vigad a világ.
Soha nem értem, ez hogy lehet,
Míg egyik sír, a másik meg nevet?
Utcákon alszanak rengetegen,
Nincs pénz semmire, s betegen,
Lenézetten néznek a semmibe,
Együttérzésünk nem kerül semmibe.
Igaztalan és fáj a nehéz élet,
gazoknak önfeledtség béget,
Autó, luxusút, nagy ház dukál,
Az ember csak orrával dudál,
Sírásra görbül a száj,
Könnypotyogva arra vár,
Hátha fordul a szerencsekerék,
Elillan létéből minden sötét.
Vigadjunk, erről szól a lét,
Gondtalanul köszönt ránk a vég,
Egy pillanat, azt mondják csupán,
Nem tudni, kit arat a halál.
péntek, 2011. február 11.