Irmácska és Béla párbeszédek sora
a búnak felejtő emlékeknek bora.
Az íze savanyú, de nemes, nem lőre,
emberszív kesergő, őszinte és pőre.
„Irma, Te édes nő, akarsz-e felelni,
miért e lengeség, a ruhád lepelnyi?”
„Tudod, drága Bélám, azt vettem eszembe,
elcsábítlak ismét, jer a közelembe!'
„De tudod, Vilmácska, mint az eszem tudom,
a csodás arcodat egyre csak bámulom,
s nem értem, hogy lehetsz okos, szép is egyben,
mindenik szép szavad híven eljegyeztem.”
„Béluci, Béluci, gyengédségre vágyom,
kérdést, feleletet csacsogva kívánom,
de szükség van a léha, titkos kalandokra,
légyottra fogadlak, jöjj ide egy csókra!”
Akkor vették észre, lehet, késő talán,
látta a randevút tán egy egész karám,
teljesen feledték, nyitva van az ablak,
a függöny a szélben a szomszédban ballag.
Miskolc, 2021. február 3.
Fotó: Pinterest