Éva! Te bűnre csábító!
Sejtetted-é a jövőt,
Mikor feledet felbiztattad
A kíváncsiságra.
A lopott tudás, mint a rokka,
Ha dilettáns tekeri
Sötét művé szövődik,
S megsebez.
Azóta az asszonyok
Csalárdok és csábítók
Az asszonyság kezdetén,
Hogy aztán fizessenek vétkükért
Kínban, szenvedésben.
Te nem tudtad, Éva,
A születéshez kell a fájdalom,
S a kereszt súlya nehezül a testre.
Kín-örökség tőled a megkísértés,
A kígyó éberen figyel
Lesve tettet, álmokat,
Mohón kapaszkodik
A legparányibb gondolat-szikrába,
S markolja kéjtől ittasan.
A kísértőd sárban tekeredik, Éva.
A Mózesé megszelídült,
Felnemesedett szellem,
Mely, mint az oroszlán
Védelmezi az igazat,
Ereje elpusztítja
A varázslat káprázatait,
A képzelet, s káromlás
Szörny-szülötteit.
Éva! Vajon, ha akkor
Megismered a kígyók királyát
Lettem volna tapasztaló a földön,
Vagy gondolatban éltem, csak
A csillagok idejére várakoztam
Eljönni, lejátszani
Oly’ sok szerepet
Egy életnyi Plútó-időszak alatt
Völgyekben, szakadékokban,
Rám tekeredő gyomokkal?
Nagyobb diadal Éva
A megtérő tapasztalata,
Mint a Paradicsom Kerubjának fehérsége,
Nagyobb, mert forrása a szenvedés.
Éva! Utad leröpített a semmihez,
Ahonnan szivárvány ível
Hétszín ünneplőben,
S az út végén a kedves vár
A fehér éjszakán, s mézédes
Nektárral üdvözlik e nászt
A szelíd várakozók.
Éva! A csodák éjjelén
Így suttog ajkad:
Levetettem a súlyokat,
Ismerem jól a nevüket,
A földi lét bölcsessége
A hit jóságával a tudás.
Miskolc, 1994. november Tatárdomb, Üllő u. 5