szülőhelyem, macskakaparás, környezetbarát, élhetetlen, frász, barlang, zápor, kötetlen, szivárvány, ellenállás, fagypont, megbékélés, belemélyeszt, bezártság, remélték, lettünk, mosoly, szeretet, egészség, egyedülálló
Kohut Katalin: Ember-szeretet a XX. században
Szülőhelyemet hét hegy ölelte,
sátorként terült felette az egészség.
Környezetbarát tárgyaink voltak,
kedves szódásüvegemet ma is őrzöm.
Mikor Mátyás király kútjához kirándultunk,
áhítattal nézegettem a jég-barlangot
Szép Ilonka sírja felett.
Magunkba szívtuk az ajándékát a természetnek,
ittuk az oxigéndús forrásvizet.
Kötetlen beszélgetéseink voltak
a bölcs öregekkel, hallgatva történeteiket.
A legtisztább zene fülünknek
az esőcseppek tánca volt a háztetőn.
Mintha kottáztak volna melankóliát.
Szivárvány-jelünk mutatta,
vége a frissítő zápornak,
a Nap mosolyt küldött mindenkinek.
Aztán vége lett. Mi lettünk a nyomorultak.
Majdnem kitört a frász,
mikor karvalyként belemélyesztette
szívembe magát az elmúlás.
Elsötétült a színház,
melynek főszereplője
ingott bizonytalanul mások jelmezében
pokloknak, pöcegödröknek mélyén.
Egyedülállóként femába bezártság,
vakon vezetés egy gyermek által.
Sokan remélték, egyszer vége,
a játékosok megunják
a szerepük végrehajtását,
de csak nevettek, ünnepeltek,
mennyire erősek és élet, halál urai.
A tökéletes magyar nyelv
vége a tüdőfúlás, macskakaparás,
ismételt tanulása a helyesírásnak,
ellenállás nélkül adva át
a testet az enyészetnek,
utolsó szó jogán elmondani,
iszony és iszonyat hogyan fogtak kezet
egy vérből vagyunk vasszövetséggel.
Majd résnyire megnyílt a kőszív,
előtört az ember-szeretet.
Miskolc, 2022. február 15
Fotó: CanStock fotó