Kicsinyke koromban sötétben rettegve
megállt a minden és megállt az este,
egyszerűen tovább nem bírta a tehert
-
a földön tört szemű kisbaba báb hevert -.
Napvilág ébresztett, fájdalmak és hiány.
Ne adj Ég további ínséges szekulát,
gyermekszív boldogság a világ féltekén,
nyújts kezet és őrizd az álom tengerén!
Évszakra jött évszak, évtizedek nőttek,
senki sem védett meg, véres kendőt szőttek.
Veronika-kendő égig nőtt keresztjén
őskígyó feszület síromnak mellvértjén.
Egyetlenegy vágyam, kívánságom maradt,
pihenjen le szívem, míg ártalom apad,
egyetlen kegyelmed nehezüljön rám:
csak egyszer alunni, alunni kéne mán!
Miskolc, 2020. október 4. 4.