,,Hej lányka,hej lányka!
Éhes a sárkányka.
Világnak harmada,
majdnem ő egymaga.'
Kex együttes
Többmillió éven keresztül kóborolt magányosan, érték és élelem nélkül a világ legszebb teremtése a világegyetemben. Hangja maga volt a gyönyörűség, aki meghallotta, megtámadta miatta, mert férfi szokás szerint a tisztaságra összezavarodnak és rosszindulatúan lépve fel ellene összezúzzák a szépséget. Egykori kedvese az ég csillaga volt, aki udvarolt neki szép szavakkal, Vénusz pedig incselkedett játékos hangját csengően megemelve időnként, mintha azt mondaná, hogy szerelmes vagyok. Maga sem tudta, mit jelent szerelem Istennőjének lenni, azt sem, hogy nincsen párja a világban. Fenyőzöld szemei és gesztenyebarna dús haja egyedül az övé volt minden korban. Saját apja tette tönkre, mert nem tudott neki ő sem ellenállni. Egykori teremtője egyszerűen felkínálta a sötétség fejedelmeinek, tegyenek vele úgy, ahogyan akarnak. Piramist épített köré, melyet elneveztek Atlantisznak.
Az Istennő sorsa megpecsételődött, egyenlő lett azokkal a jóemberekkel, akik egy-egy földrengés, vízözön, vagy világégés alatt meghaltak, s egyetlen túlélő maradt általában, motorral érkezve meg utolsó hírnökként azzal a mondattal, hogy embereket nem lehet teremteni.
Jóslata szerint akkor várták születését, amikor a szívvel rendelkező férfiak már eltűntek a világból. Érkezésére összegyűltek a világ sötét fejedelmei, vártak rá a szülészeten, ahol egyből szembenézett a világűr pusztítójával. Kimondták rá a büntetés, rontás igéjét, azt, hogy semmi sem lehet belőle, s mindig mindenét elveszik, végül az arca sem lesz ismerős. Mindenki szerette, mert kedvességével levette a lábáról őket, megadva a tiszteletet az arra érdemeseknek. Az emberek angyalnak gondolták. De soha senki sem érzett vele együtt, amikor nélkülözött, fényevésen élt hosszú évekig.
A világ ura gyerekkorában pillantotta meg, nem bírt ellenállni a bájnak, elkezdte értelmetlen megalázását, hogy legyőzze népével irigység, vagy más hasonló tulajdonság kivívásával. Mivel Vénuszt senki sem szerethette, a saját szívét ringatta énekével, így vigasztalta önmagát, nem adva fel a reményt, hogy élete jobbá válhat. Rózsakeresztes rend hatalmas hipnózisos szörnyetege, Cerberus féregállat a pokol népeivel együtt folyamatosan érkezett a lányhoz, hogy megkísértsék mindenféle téren, de önbecsülését nem sikerült megtépázniuk a legnagyobb nyomorban sem.
A szerelem és szeretet olyan könyörületes odaadása volt szívében, hogy még a legnagyobb bűnözőt is emberré nemesítette szavaival, közelségével, példamutatásával. A szépek csodálata és a harmónia képviselője volt egymagában. Mikor torzat látott, elszomorodott és ijedten nézte az ismeretlen látványt, ugyanúgy érthetetlenül szemlélte a rossz tulajdonságokat.
A világ ura maga volt a gonosz megtestesítője minden elképzelhető csúfságával a másik világnak, csak nézte Vénuszt, hangjára gyűlölettel reagált, s eldöntötte, hogy örökké magáévá teszi. Hozzá is kezdett, minden akadályt folyamatosan elé tornyosítva a betegségekkel összetörései folytán Vénusznak, majd a szépsége elvételével, hogy ne gyönyörködjön többé magában. S mikor már szembenézett a láthatatlan világ minden csapásával, elektromos szemű hatalmas árnyakkal, kígyók fejedelmeivel, feketemágusokkal, melyek folyamatosan bombázták testrészeit, szinte az egész mindenség egyszerre kiáltott fel az érthetetlen történelmi korszakok egymás utáni gyorsan történő ismétlése közben, látván előre sorsát, hogy most fogják összezúzni végleg a világ Istennőjét. A őskígyó, mint világ ura Csernobilkor végleg legyőzte. Éjjel hatalmas testével körbefonta az asszonyt és belehatolva testébe nagy bűz kíséretében örök fogságba tette, mint saját prédáját, akit úgy szeretett, hogy megsemmisítette. Vénusz nyaka másnap hatalmasra dagadt körben, eszméletlen állapotba kerülve vonszolta testét mindaddig, míg maga nem lett a romlás virága, minden betegség ismerője. Ékességeitől, erejétől megfosztva, fejét törzséről leválasztva sorsa egyenlő lett az örök szenvedéssel. A felismerhetetlenségig torzult Vénusz hangját örökre elnémították, csak néztek rá, de orcája és alakja nem volt kívánatos. A hatalmas erővel körülvéve soha nem többé nem tudott magáról.
Hiába énekelte a régi nóta, hogy az álomból már nyisd ki két szemed, Vénusz többé nem létezett, aki emlékezett a tökéletes szépségre és hangjára, halál fia lett. Mindez irigységből, szerelmi bosszúból történt, mert a világ ura és népei a törvényt és tisztaságot az eszményi, odaadó szerelemmel együtt egyszerűen nem bírták soha elviselni, túl sok, ha valaki szép kívülről és belülről, megtestesítve az ideálját mindenkinek. Ezt a világ nem bírta soha elviselni.
2017. november 29.