H.Kohut Katalin: Vadhajtás

 

 

Az élet őrölt, mint óriási feszület,

melyen kerékbetörések tornyosultak,

a végén a legkisebbik: pótkerék.

Szerepek sokasága és labirintus,

versruhák betűinek hiábavalósága...

kerestem a metszéspontnál a rózsajelet,

az örök-élet kapujának titkát,

hátha kiléphetek a matériából,

de hústestem nehezékem lett,

mint ólomsúly húzott, lökdösött

a mélybe állandóan a rémtettek sora.

Megszülettek a némaságban a szavak,

írtam rendületlenül az apokalipszist,

míg darabokra tört porcelán-szívem

töviskoszorúval volt megkoronázva.

Kezdetben a szavak hullottak reá,

majd jött a fizikai bántalom, a félelem,

rettegés a másik, fekete világtól.

Szenvedéstől torzult, béke-szomjas lélekkel

elvadultan a hitvány világtól,

a mimóza emberi nemesség

elvesztése után más nem maradt:

vadhajtás a kereszt közepén.

 

2017. november 15.