'A hervadás bús pompájában áll most”,
sírokat fednek romlás virágai,
nagyfejű, fehér krizantém szirmai
orrunkba halált tárnak, az illatost.
Micsoda sírvilág a szagos világ!
Szétválasztni kéne a halottakat,
érdemük szerint, jókat, gonoszakat,
megnyitni az utat, kinek szíve lát.
Feneketlen kút mélyébe kell vetni,
ki más lelkébe tiport, életét vette,
hantjai hamvadjanak, s ahogy tette,
örökké ott vigadjon, hol nincs semmi.
Íme, sok-sok angyalgyermek sírja int,
bosszút áll miattuk égi bizottság,
megérkezik a mennyei igazság,
s a végítélet aranyigéket hint.
Tisztes férfiak, őzszelíd asszonyok,
csontvázak völgye lett nyugvóhelyetek?
Ahol elmúlt jóságotok, tetetek
faoszlopot, nevetek örök-nyomok.
Fenn marad majd egyszer a szép jövőnek
mindenki, ki igazul élt a Földön,
ígéret, soha többé nem lesz börtön,
létetekről csodás mesék szövődnek.
Köztemető, gyújts tüzet, légy reménye
hószín lelkű, túlélő szenvedőknek,
hitess, hogy értsem, hogy a temetőknek
„A boldog elmúlás víg vőlegénye.”
2017. október 28.
Első és utolsó sor: Juhász Gyula Temető című verséből való