Az embert mindenki lenézi, mert csendes,
nem lármáz, csak érvel, torzak előtt vesztes,
mert az önbizalom taposóknak lelke
vastrágya, pompával aranylik a telke.
A szerény és jószívű régen a főbűnös,
szeméből a törvény nékik régen zűrös,
rátipornak egyre, elébb a szavakkal,
tőrt vetnek beléjük trágár-híranyaggal.
Fejüket bódítják ostoba hírekkel,
dühüket kihozzák szándékos méreggel,
így tisztul feléjük megalázva őket
a buja néptömeg, mely egekig érhet.
Fényevés, koldusbot igaznak a bére,
szenved, míg a sok bűn ránő a bőrére,
mint levett hacukát, sorsukat ráadják,
s mint a fő koloncot ízekre szabdalják.
Vádolva a törvény, az ember elesett,
nem védte meg magát, vádló szemmel nézett,
kioltani szívét, szerelem hatalmát
elérni nem fogják, látják majd nagyságát.
2018. február 26.