Szürkeség borult érzékeimre,
őskáosz pára búcsúztat tova,
most ez az ősz olyan ostoba,
szegénnyé váltan várok kezedre.
Képzelek hínárt, hálót testemnek,
fojtogat csupasz éle faágnak,
s ahová jövő népei álltak,
elvesztett remény-tüskék dermednek.
Hamut szór a köd, fehérlik hajam,
ez a szín válást hoz mindig nekem,
magányos vagyok, Te legyél velem,
porosan kér búcsúzó szavam.
Fényesítsd őszöm, légy a kikelet,
melankóliás a hangulatom,
ringatom szívem, magam nyugtatom,
hozd közel a Kívánság-szigeted!
Kisegér létem őrzi Szegénység,
mostoha sorsom senki sem érti,
lelkemnek kínját a közöny sérti,
hiába kincsem a szelíd szerénység.
Aranynak látszik Földnek trágyája,
barnaság bűvöl, nyugtatva szemem,
kezeim kabátzsebbe helyezem,
zöldell-e létem jövő ruhája?
Amikor könnyes szemeim előtt
feltűnik ismét a kék csillagom,
magam majd újból megvigasztalom,
s álmodlak kedves őszi délelőtt.
2017. október 20.