Hömpölyög az ember áradat az úton,
kezükben hűs flakon, az elme is folyékony,
gyorsan hull alá az izzadtság az arcon,
kell az esőfelhő, hogy árnyékot adjon.
Gondolat, visszatérsz, mondd mindörökre hozzám,
rögzíthetek mindent, a tudást átnyújtanám,
igazi tudományt igényel a szívem,
a jogosságot végre karomra feszítem.
Kell egy jel, mely mutat elég tisztaságot,
közös nevezője békés, szép világot,
az arcon diadal a szépség erénye,
soha nem múlik el boldogság reménye.
Mert míg az embernek éhség a jutalma,
vagy ha fázik, izzad, fájás a hatalma,
megtartja magának tanító szavait,
lebontani végül siralom-falait.
Hömpölyög a gyászos áradat az úton,
sötét lélek virul, az értés múlékony,
néha feldereng egy arc, lerázza magáról,
tombol a tömeg, a kezdet már távol.
2018. július 29.