H.Kohut Katalin: Kék és zöld

H.Kohut Katalin: Kék és zöld

Amikor elkezdtem írni a szavakat,

ágaskodott bennem a valós akarat,

igazság betűit mind papírra írtam,

kivagdaltam őket, szívembe beittam.

Fekete és sötét a sok-sok fájdalom,

vádjaimat sokszor le kellett váltanom.

Költőkhöz szólt hangom: kék és zöld a szépség.

Kinevetett ezért a cinikus népség.

Sorszámoztam mindig az újabb verseket,

megjelentek sokszor, ismerős vezetett,

restelltem emiatt felettébb magamat,

nem kellett így siker, az enyészet maradt.

Büszkén dagadt keblem, mikor nem ismertek,

mégis publikáltak, hitet adni mertek,

nagy plakáttal vártam önálló estemre,

s a sötét vetett hálót esendő testemre.

A szegény mosónő, koldus és félárva,

mindenem bezúzva, viharban elázva

sziszegett a jövőm, leírtak engemet,

húsz évig vártam, valaki eltemet.

Tavaszi szél szőtte türkizkék kendőmet,

kék és zöld világom ismét megmentőm lett,

beleszőve fénnyel becsület, s igazság,

fejemen korona a dalnok szabadság.

2018. február 19.