Ismét egy hónapnak vége lesz,
kísér a lágy zene és a dzsessz,
ragtimét hallgatni jó dolog,
lázasan kottákat rámolok.
Dalaim senki sem hallgatja,
a hangom az eget áthatja,
irigyem sok akadt miatta,
szemem az arcomat áztatta.
A zene kiáradt érzelem,
tisztaság, más sosem kell nekem,
kottáz a szívem főbb neveket,
benne él az örök-szeretet.
Nefelejcs kékjében szivárvány,
szövetség egében a márvány,
összeköt mindünket örökség,
igazság, a nemes emberség.
Júniust engedem, fusson el,
fogságba rejtett a bús panel,
csillagok tükrét nem láthatom,
makacs lett kezemben is a toll.
Gyászolom az egész életet,
a sötét a szívem verme lett,
de amíg kékül az akarat,
négy évszak álma is megmarad.
2018. június 25.