Az ember néma,
tőrvető szó kezdetben lepereg.
Még van méltóság.
Minden csel készen áll
elejtésére a szívnek.
Hit az ártatlanságban.
Hatalmas hatalmak
támadására térdre omlik.
A könnybelábadt szem kérdez...
miérteket küld a pillantásoknak,
gúnyvigyor arcok kéje...
a cinkos nem válaszol.
Vonszolódik a test,
koldus a kegyelmi-döfés.
Végtelen a szenvedés.
Utolsó szó jogán
a titkos tettek súlyától
borzong a világ.
Utat kér a már mindegy,
leplet ránt a hazugságról.
Sért az igazság.
Harcolnak a betűk,
gyalázatot írni szégyen,
de nem mindegy, kié.
2019. február 4.