Gúzsba kötött szívvel hogyan is írhatnék,
remény nélkül árván hogyan is élhetnék?
Várakozást unva szabadságom kérve
keresem utamat, fénybe jutok végre?
Játék volt létem, világ-könyvtárnyi szerep,
Öregség könyvükkel az elmúlás temet.
Íriszes múlt után Eszmeralda tisztít,
a Biblia felvonul, szappanhíd van itt.
Végtelenül tart a penitenciás tor,
perverz, gyilkos szentül a jó halálakor.
Gyalázatból szépül a vas Rákóczi tér,
meggazdagulva hamar nem ötszáz a bér.
Szabad Vénusz péntekje, én kezet mosok,
sorsomat visszaadom, folyik a mocsok,
vérpatakjuk hadd lepje el a torkukat,
vasvörös sár házaikban az új huzat.
Végezetül szerelmemnek mit mondhatnék?
Attila és István – szívem dobban még,
csalódásban kihűl a szeretet, érzem,
segíteni nem lehet talán, elvérzem.
2017. szeptember 24.