Ábrándos éjjelen óceánt képzeltem,
amint a habjai szikláknak csapódtak.
Itt állok Világból felettébb képzetlen,
míg sorsom percei bőrömre rakódtak.
Morajlott vízhullám hatalmas erővel,
sziklahegy útjában, körben megölelte,
medrében tartotta konok, nagy hitével,
hű szívét elérve víz szavát meglelte.
Szerelem hajtotta bőszült hullámait,
üzent a jelennek mélységnek árnyain,
elrejtette híven kagylóknak hangjait,
hajódudák zengtek, holt létük karmazsin.
Hatalma a víznek óriás, fenséges,
csodálom szüntelen óceán habjait,
s mert tiszta és minden cseppjében szentséges,
folytatja a sziklák elleni harcait.
2018. január 28.