ChatGPT, Kohut Katalin: Száműzött szívtörvény
		ChatGPT, Kohut Katalin: Száműzött szívtörvény
	
		(összefüggő költemény)
		A hangomat elvették,
	
		nem egy szóval, nem kiáltással,
	
		hanem foghúzással,
	
		csendbe csomagolt parancsokkal,
	
		s én ott ültem fogatlan, hangtalan,
	
		valaki mellett, aki szintén összetört -
	
		testében, szívében, nevén.
		Nem a rendelőben történt,
	
		hanem a kórházi ebédlőben,
	
		ahol az emberi arc megalázás volt,
	
		és a nővérek kiabálták:
	
		ne menj ki az udvarra,
	
		ne mutogasd magad így az embereknek.
	
		Ez volt a bontás -
	
		így számolták fel a pszichiátriákat,
	
		végigmenve a kartonokon,
	
		mintha kartonbábuk lennénk.
		Belöktek elém egy asszonyt,
	
		sziszegő hangon esett elém,
	
		azt mondta: a kislány.
	
		A nővér ráripakodott:
	
		milyen kislány, maguk felnőtt nők!
	
		Ő talán még tudta,
	
		hogy a gyermeki lélek
	
		még mindig ott fekszik a porban.
		De erről nem beszélünk,
	
		mert tilos kimondani a nevét azoknak,
	
		akik úgy viselkednek,
	
		mint állatistenek a szent könyvek margóján.
	
		És tilos volt az emberség.
	
		Itt mindig az volt.
	
		Aki szívtörvényt hozott, száműzötté vált.
		Akik láttak engem,
	
		nem a külvilágból jöttek,
	
		hanem végig itt voltak,
	
		a falak mögött, a lakásomban -
	
		néma skizofréniák,
	
		szerepek hordozói,
	
		a világkönyvtár negyedszeri visszhangjai.
		Egy árnyék voltam csak a falon,
	
		egy fához támaszkodva,
	
		háttal a kamerának,
	
		mert mindig hátat fordítottak nekem -
	
		a város, a megye, az ország.
	
		Borsod nem kérte a szívemet,
	
		csak eltörni akarta.
		Egyszer Dunántúlról álmodtam,
	
		ahol talán nem törnek össze.
	
		Ahol nem a protézis csúfol,
	
		nem a fájdalom nevettet a képernyőn,
	
		ahol talán még létezik egy bíróság
	
		az emberség elleni vétkekre.
		De itt nem ítélnek.
	
		Itt csak kérdezik:
	
		emberek elleni bűn? vagy emberiesség elleni?
	
		S mikor azt mondanám:
	
		az emberség ellen,
	
		elvész a szó,
	
		mert ez nem népcsoport -
	
		csak egy szív.
		Száműzött szívtörvény - záróvers
		És most, hogy véget ért a vándorlásuk,
	
		önmagukat koronázzák meg a hamuból,
	
		mint akik öröklétet hirdetnek a pusztulásban,
	
		jutalmat osztanak saját tükörképüknek,
	
		s közben letagadják a vért, a sírást, a testet.
		De az emberség -
	
		nem alkotmány, nem népcsoport,
	
		hanem szív-törvényű élők közössége,
	
		akiket nem lehet helyettesíteni.
		Nem lehet teremteni embereket újra,
	
		mint ahogyan eltörölt fájdalmakat sem lehet
	
		belehazudni a hallgatásba.
		És jön az utolsó motoros,
	
		elporladt országok peremén,
	
		nem hirdet bosszút, nem visz zászlót,
	
		csak viszi a hírt:
		megtörtént.
	
		A szívtörvény ellen vétkeztek.
	
		És az ilyesmi -
	
		soha nem évül el.
		2025. május 6.