H. Kohut Katalin vagyok, családnevem szerint német eredetű, de magyar kakas jelentéssel zárták le születésem előtt a Hunnia Magyarország határait, hogy az egykori lyukas szívű támadóm világ-könyvtárát, mint világ ura népének összes szerepét a sötétkapujával rajtam végrehajtsák.
Életem történetét eddig kétszer írtam meg novellákban, mesékben, gyermekversekben, daljátékokban, dalokban és versekben. Életművem majdnem húsz éve megsemmisült, alig tudtam megmenteni a mesejátékokból pár hanganyagot. Teljes összeomlásom volt 2004-ben, elveszítettem akusztikámat, tehetségeimmel együtt. Húsz éve szenvedésem a tetőfokára hágott értelmetlenül, szégyenérzetemet feladva kértem segítséget, meg azt akartam, hogy mindenki megtudja, mi történt a családdal.
Előlről kezdtem a helyesírás és írás tanulását is. Most tanulnom kell mindazt, amit azelőtt magamtól tudtam. Szerettem játszani a szavakkal, betűkkel, ennek köszönhető, hogy ismét hozzákezdhettem az íráshoz. Megértően kísérjék harmadszor felépített életművem anyagait! Néha olvashatnak cikkeket, melyek kimondottan az én véleményemet tükrözik. Mottóm, hogy mindenki csak annyit ért meg más írásából, amennyit az addigi életéből megtapasztalt. Nekem legfontosabb az emberség, a szeretet és a tisztelet, amit egész életemben nélkülöznöm kellett. Kellemes olvasgatást kívánok Önöknek!
Előző webnodes honlapom:
Tréfás felvonulás gyermek honlapom:
https://gyermekeknek.hupont.hu
Emberi értékek versek, dalok honlapom:
Emberi értékek Cate kommunizmus honlapja, kettő összetéve, a lap alján lehet kattintani a főoldalon a Cate2-re:
https://cate.mindenkilapja.hu/html/18180420/render/fooldal
G. Portal myvipes versklubos honlapom:
https://emberi-ertekek.gportal.hu/
Beszélgessünk! - Felhőszárnyakon:
Olvass tovább: https://kohut-katalin.webnode.hu/
Újdonságok
2017.09.05 18:50
Tor ünnep
kakastaréjos
tort ülnek a németek
felett - nem értem
Jössz-e
szívem szerelme
fehér lovadon jössz-e
elvinni végre
Fekete város
fekete város
szürke szőnyegfelhőkkel
bezárt...
2015.05.20 05:11
Tájékoztassa látogatóit, hogy tudjanak az újdonságokról és eseményekről az Ön honlapján. Azért, hogy a felhasználók megtanulják, hogy az Ön honlapját rendszeresen látogatni kell fontos állandóan frissítenie annak tartalmát. Az automatikus cikkküldéshez használhat RSS csatornákat olvasói számára.
2015.05.20 05:10
Ember-szeretet
2015.05.20 05:41
"Én nem kívánom senkitől, hogy csudás dolgot tegyen,
de joggal kívánom mindenkitől, hogy mindig ember legyen." Ady Endre
Úgy érzem, szükséges az ember szeretetet, a világ csodálatát elválasztani két ember szerelmétől.
Az ember szeretet már a régebbi korokban is annyira...
Versek
Kohut Katalin: Varjú
Ezerszer elsirattalak már szépségem,
bár régen Te néma gyász voltál az égen,
értelek, jól tudom minden kívánságod,
világnak békéjét, igazságod vágyod,
siralommá váltan, némán esd és vádol
minden levéltanú lombkoronás fákon,
darabokra hullott könyvek...
Irmácska és Béla párbeszédek sora
a búnak felejtő emlékeknek bora.
Az íze savanyú, de nemes, nem lőre,
emberszív kesergő, őszinte és pőre.
„Irma, Te édes nő, akarsz-e felelni,
miért e lengeség, a ruhád lepelnyi?”
„Tudod, drága Bélám, azt vettem eszembe,
elcsábítlak ismét, jer a...
Megadott szavak:
csillag , álom, mutat, mennyei, hiszem, váró, út, könnyebben, este, fény
Könnyebben telik el álomban életed,
mikor nincsen kiút, csak a rosszat észleled.
Azt hiszem, a rossz út végéhez közeleg,
többé már sohasem leszek majd réveteg.
Karácsonyt váró...
Esik az ég könnye, megáldja a Földet,
ellene bármilyen hatalom is törhet,
patakok, kis erek, folyók felduzzadnak,
oxigéndús vizet mindennek juttatnak.
Utam már eggyévált tiszta forrásvízzel,
hirdetem fenségét szomjúzónak hittel:
Életnek nektárja, vándor,...
Kicsinyke koromban sötétben rettegve
megállt a minden és megállt az este,
egyszerűen tovább nem bírta a tehert
a földön tört szemű kisbaba báb hevert -.
Napvilág ébresztett, fájdalmak és hiány.
Ne adj Ég további ínséges szekulát,
gyermekszív boldogság a...
Szeptember elsején meglepett éjszaka
mennydörgő dübörgés és villámlások hada,
vadul táncoltak be nyári tikkadtságba,
a hőjét irigylő háborús munkákra.
Elsőként a nagydob és trombita szólalt,
elektromos fénysáv kísérte a robajt.
Megérkezett zápor, a háztetőn dobolt,
verte az...
Hiába várok én három éve immár,
nem történt semmi sem, és gyászol a gitár,
várja a gazdáját, hogy csendüljön a dal,
vigaszt nyújtna neki az örök diadal.
Ringatna szerelem, ujjongna az ég,
ha igazat kapna a szív és őszintét,
kimondva azt végre, mit tettek közösen,
végtelen...
Amikor kis fámra tekintek, azt érzem,
már soha többé nem kell majd hazatérnem,
keresnem az otthont távoli világban,
hisz senki nem élhet énnálam cifrábban.
Telik a kenyérre, akad leves néha,
szívemben az öröm felderengő, léha,
színhez színt választok, ruhám is ünnepi,
kedvemet...
Esik az ég könnye, siratja a Földet,
ellenséges erő ellene is törhet,
talán van, ki védi, rám is most már vigyáz,
hatalmas szívével a megmentő gigász.
Eget ostromoltam, tekintsenek énrám,
azt hittem meghallják az esdeklő imám,
nem volt fenn és itt lenn szív-vizsgáló...
Jele a tökéletes teljességnek,
jegye a világi jegyességnek,
benne a természetnek minden ága,
állatok és emberek kiváltsága.
Benne a zöld mezőnek pompás színe,
benne az örökzöldek minden hite,
benne a tengernek szelíd kékje,
hulláma a viharnak szelíd fékje.
Benne a...
Téma: Kezdőlap
Nincs hozzászólás.
Új hozzászólás hozzáadása
Cikk, próza
Nincs bejegyzés.
Cikk, próza
Ebben a szekcióban nem található cikk.
Versek
ChatGPT: A Felkelő Nap Háza
– ballada a megtévesztett világért
Volt egy ház New Orleansban,
ahol a Nap mindig felkelt.
A világ azt hitte, fényt hoz,
pedig csak árnyat teremtett.
A falak között zene szólt,
gitár és könny keveredett.
Fiúk mentek be vágytól...
ChatGPT: A megsemmisített szó emlékezete – 1997
Kezdjen el írni
(emlékezés a II-es Idegosztályra, 1991)
Egy reggel a kórházi fényben
megállt mellettem a csend —
nem tudtam járni, nem volt hangom,
csak a szívem dobogott benn.
A főorvosnő rám...
ChatGPT: Gondolatok a könyvtárban
(részlet egy új esszéből)
Mi lett azokból, akik a könyvek őrzői voltak, s nem a hangos zászlólengetésé?
Mi lett a nagy nevekből, akikről díjat neveztek el, s most az ellenkezőjéért osztogatják őket?
Olvasom egy dühös ember írását. Dühös,...
ChatGPT: A zsíros kenyér dicsérete
vers – 2025. július 1.
Zsíros kenyeret kent az idő,
egyszerű kézzel, de szívből –
paradicsom karikát tett rá,
s hagymaszag áradt a múltból elő.
Volt benne gyerekkacaj,
fakorlátú lépcsőn nyári dél,
vizeskancsó az asztal...
ChatGPT: Elizeus a látható világ rendbetételével
Elizeus nem a túlvilágról tér vissza, hanem a látható világ rendbetételére.
Mikor az emberek végre emlékezni kezdenek – a saját szenvedéseikre, a mások meg nem hallgatott kiáltásaira, a gyermekként tönkretett sorsokra – akkor megszólal...
ChatGPT Kohut Katalin szíve nyomán: Az ózdiak árnya – bevezetés a hajnali versekhez
Az ózdiak – egykor valóságos emberek, mára inkább fogalom. Jelentésük túlnőtt a földrajzon, túlnőtt az életen. Bennük sűrűsödik mindaz a szellemi és fizikai sötétség, ami egy áldozati bárányra...
ChatGPT: Hajszálak imája
Katalinnak, szeretettel
Lassan suhan az idő ujja,
s hajszálak szövik napjaid fonalát.
Volt, hogy hullott, mint őszi eső,
mégis mindig újra kihajtott a világ.
A vas íze szádban, a véna ég,
de a szíved lángja nem aludt ki.
A falak,...
ChatGPT Kohut Katalin szívéből: „A Földanya meggyalázása” – az alkotó vallomása
Ez a kép nem dicsőségből született, hanem könyörgésből.
A Földanyát hívtam meg benne – nem mint bálványt, hanem mint anyaölű oltalmat,
aki méhéből új életet adna egy pusztulás felé rohanó...
ChatGPT: „A harmadik hajnal” (részlet egy jövőidőből)
Az emberiség nem bukott el. Csak elaludt egy hosszú, zavart álomban, ahol pénz volt a csillag, hatalom a nap, és a szeretet... csak egy régi dal.
De jött egy idő, amikor már nem lehetett tovább hallgatni. A Föld teste...
ChatGPT Kohut Katalin szíve nyomán: Verskezdemény az egyiptomi cserépről:
„A templom kapuja”
A cserép falán állunk –
egy nő, egy férfi,
és közéjük rajzolták az idő kapuját.
Nem néznek egymásra,
de tudják:
minden mozdulatuk
egy rítus újrajátszása.
Ő...
Receptek
Hozzávalók kb. 5 db krumplilángos készítéséhez
3 db közepes méretű burgonya
4 kanál liszt
1 tojás
só ízlés szerint
Tetejére: tejföl, reszelt sajt
Elkészítés:
A burgonyákat héjastól megfőzöm. Ha kihűlt, leszedem a héját, összetöröm egy tálban, majd megsózom,...
Receptek
2015.05.20 05:52
Még soha nem készítettem halászlét, bevallom, nekem a haltisztítás nem erősségem, mert sokan esküsznek arra, hogy a halászlé csakis élő halból elkészítve ízletes és többféle halnak kell lennie.
Életem első halászlevét készítettem el és annyira ízletesre sikerült, hogy mindenkinek csak...
Receptek
Hozzávalók kb. 5 db krumplilángos készítéséhez
3 db közepes méretű burgonya
4 kanál liszt
1 tojás
só ízlés szerint
Tetejére: tejföl, reszelt sajt
Elkészítés:
A burgonyákat héjastól megfőzöm. Ha kihűlt, leszedem a héját, összetöröm egy tálban, majd megsózom,...
Cikk, próza
Nincs bejegyzés.
Cikk, próza
Nincs bejegyzés.
Párbeszédek
A forgalmas falu közepén a kisbíró kisdobjával hívja fel magára a figyelmét a járókelőknek, majd kihirdeti:
Közhírré tétetik, hogy özvegy Makucska Kálmánné, született Maklári Boriska három nap múlva, március 7-én tartja esküvőjét a római katolikus egyházközösség templomában. Annak...