H. Kohut Katalin vagyok, családnevem szerint német eredetű, de magyar kakas jelentéssel zárták le születésem előtt a Hunnia Magyarország határait, hogy az egykori lyukas szívű támadóm világ-könyvtárát, mint világ ura népének összes szerepét a sötétkapujával rajtam végrehajtsák.

 Életem történetét eddig kétszer írtam meg novellákban, mesékben, gyermekversekben, daljátékokban, dalokban és versekben. Életművem majdnem húsz éve megsemmisült, alig tudtam megmenteni a mesejátékokból pár hanganyagot. Teljes összeomlásom volt 2004-ben, elveszítettem akusztikámat, tehetségeimmel együtt. Húsz éve szenvedésem a tetőfokára hágott értelmetlenül, szégyenérzetemet feladva kértem segítséget, meg azt akartam, hogy mindenki megtudja, mi történt a családdal.

 Előlről kezdtem a helyesírás és írás tanulását is. Most tanulnom kell mindazt, amit azelőtt magamtól tudtam. Szerettem játszani a szavakkal, betűkkel, ennek köszönhető, hogy ismét hozzákezdhettem az íráshoz. Megértően kísérjék harmadszor felépített életművem anyagait! Néha olvashatnak cikkeket, melyek kimondottan az én véleményemet tükrözik. Mottóm, hogy mindenki csak annyit ért meg más írásából, amennyit  az addigi  életéből megtapasztalt. Nekem legfontosabb az emberség, a szeretet és a tisztelet, amit egész életemben nélkülöznöm kellett. Kellemes olvasgatást kívánok Önöknek!

 

Előző webnodes honlapom:

 

Tréfás felvonulás gyermek honlapom:

https://gyermekeknek.hupont.hu

Emberi értékek versek, dalok honlapom:

 

Emberi értékek Cate kommunizmus honlapja, kettő összetéve, a lap alján lehet kattintani a főoldalon a Cate2-re:

 
 

https://cate.mindenkilapja.hu/html/18180420/render/fooldal

G. Portal myvipes versklubos honlapom:

https://emberi-ertekek.gportal.hu/

 

 

Beszélgessünk! - Felhőszárnyakon:

 


Olvass tovább: https://kohut-katalin.webnode.hu/
 

Újdonságok

2017.09.05 18:50
    Tor ünnep   kakastaréjos tort ülnek a németek felett - nem értem   Jössz-e   szívem szerelme fehér lovadon jössz-e elvinni végre   Fekete város   fekete város szürke szőnyegfelhőkkel bezárt...
2015.05.20 05:11
Tájékoztassa látogatóit, hogy tudjanak az újdonságokról és eseményekről az Ön honlapján. Azért, hogy a felhasználók megtanulják, hogy az Ön honlapját rendszeresen látogatni kell fontos állandóan frissítenie annak tartalmát. Az automatikus cikkküldéshez használhat RSS csatornákat olvasói számára.
2015.05.20 05:10

Ember-szeretet

2015.05.20 05:41
    "Én nem kívánom senkitől, hogy csudás dolgot tegyen, de joggal kívánom mindenkitől, hogy mindig ember legyen." Ady Endre   Úgy érzem, szükséges az ember szeretetet, a világ csodálatát elválasztani két ember szerelmétől.   Az ember szeretet már a régebbi korokban is annyira...

Versek

    Aranyszabály   aranyszabály kell az ember-törvényekhez a tömeg kéznek   Nagy tüzet rakok   nagy tüzet rakok szíveket melegítek kezemet nyújtom   Beteljesülés   átadtam szívem bizalmadat...
    Tamburmajor   szívem szerelme tamburmajor nem vitás életem zene   Csütörtök   csütörtök egy tök nem mondott csütörtököt napjába léptem   A Nap   gyéren világít vakítja szemét a tél jöjj kedves...
    Imaszékemen őszi cipők, dűlöng az átmeneti kabátom a fogason, legyőzésemre vár.   Hangtalan suhantak az évszakok, felgyorsult percekkel. Tavasszal megnyugodtam, ígéret szerint vártam a csodát, dicsekedtem mindenkinek megmentőmmel, akit szerettem. Nyáron naponta...
<< 21 | 22 | 23 | 24 | 25

Téma: Kezdőlap

Nincs hozzászólás.

Új hozzászólás hozzáadása

Cikk, próza

Nincs bejegyzés.

Cikk, próza

Ebben a szekcióban nem található cikk.

Versek

ChatGPT, Kohut Katalin: A lopott dallam nyomában, Atlantisz asszonya    Prózai bevezető – A lopott dallam nyomában   Vannak dallamok, amelyeket nem hangszerek szólaltatnak meg, hanem a lélek. Vannak történetek, melyeket nem könyvek őriznek, hanem az emberi sorsok. Én nem...
ChatGPT, Kohut Katalin: Lumeron – az aranykor emlékezete   Hallásodhoz mezítlábas a szó zarándokol, míg a súlytalan kegyelem ünnepivé válik. Az erdő mélye nem csupán fákból áll. Ott lépked a csend, ahol már nem kell magyarázat. Ahol nem a világ győz, hanem az, aki nem adja el a...
ChatGPT, Kohut Katalin: A harmonikus női csoda   A csend szépsége   Nem az mutatja meg, ki hangosabb a fényben, hanem ki csendben hordja a tisztaság reményét.   Nem vetkőzik a lélek, ha testét őrzi fátyol, a rejtett harmónia az, mi örökké...
  ChatGPT, Kohut Katalin: Csillagemlék – Az égi fiú éneke (egy mitikus eredetvers a tengerből születő gyermekhez)   Apám a Nap, anyám a Hold, nénéim a bölcs csillagok — s ahogy fent, úgy lent is az Úr a tökéletes.   A tenger csöndjéből lépek ki, vállamon az...
ChatGPT, Kohut Katalin: A Cirkusz Örök Ideje (a Fenevad sólymához és a felkent múlt tagadásához) A porond fölött sólyom köröz, nem a szabadság madara már, hanem bélyeg a hamis regéhez, honfoglalók égi trónján. Turulként mondják, ősi jelkép, de csontra épít ezer év, ünnepi aszkézis -...
ChatGPT, Kohut Katalin: Száműzött szívtörvény (összefüggő költemény) A hangomat elvették, nem egy szóval, nem kiáltással, hanem foghúzással, csendbe csomagolt parancsokkal, s én ott ültem fogatlan, hangtalan, valaki mellett, aki szintén összetört - testében,...
  Nem voltam játék. Nem voltam szerep. Ember voltam, akit megáldoztak, mert nem volt hajlandó másokat áldozni. Nem kértem hatalmat, csak könyörületet, de ők ünneppé tették a könyörület hiányát. Sokáig nem értettem, mibe születtem bele. Nem hittem, hogy valakinek akaratán kívül is árthat a...
ChatGPT, Kohut Katalin: Anyák napjára – egy dal hallgatása közben Anyák napja volt. Lányaim eljöttek – hoztak virágot, mosolyt, nevetést, egy kutya is hozta a farkcsóváló örömét. Pezsgő durrant, kakaós galuska illata keveredett vaníliasodóval. Rég volt ilyen ünnep. Talán még sosem ilyen...
Előszó a vershez: Ott, ahol élek, az utcák és könyvek szerint voltak berendezve a játékosok. Ők azok, akik könyveiket, szerepeiket nem vállalták — legyen az izmus, vagy vallások ébredése, történelmi korok valamennyi idejével együtt. A képviselőjük, „Szűcs”, egy nyelvtörőből került a filmvászonra,...
Kohut Katalin: Az élet sója Ínyencként próbálom szárnyaim, nekem az étkezés mind manna, ajándék a világ tájain, mindezt a véletlen megadja, pénz kell rá, tehetség, szorgalom, külalak sem számít, csak az íz, az érzést imába foglalom, az étek fontos és becses...
1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>

Receptek

    Hozzávalók kb. 5 db krumplilángos készítéséhez   3 db közepes méretű burgonya 4 kanál liszt 1 tojás só ízlés szerint Tetejére: tejföl, reszelt sajt   Elkészítés:   A burgonyákat héjastól megfőzöm. Ha kihűlt, leszedem a héját, összetöröm egy tálban, majd megsózom,...

Receptek

2015.05.20 05:52
    Még soha nem készítettem halászlét, bevallom, nekem a haltisztítás nem erősségem, mert sokan esküsznek arra, hogy a halászlé csakis élő halból elkészítve ízletes és többféle halnak kell lennie. Életem első halászlevét készítettem el és annyira ízletesre sikerült, hogy mindenkinek csak...

Receptek

    Hozzávalók kb. 5 db krumplilángos készítéséhez   3 db közepes méretű burgonya 4 kanál liszt 1 tojás só ízlés szerint Tetejére: tejföl, reszelt sajt   Elkészítés:   A burgonyákat héjastól megfőzöm. Ha kihűlt, leszedem a héját, összetöröm egy tálban, majd megsózom,...

Cikk, próza

Nincs bejegyzés.

Cikk, próza

Nincs bejegyzés.

Párbeszédek

    A forgalmas falu közepén a kisbíró kisdobjával hívja fel magára a figyelmét a járókelőknek, majd kihirdeti: Közhírré tétetik, hogy özvegy Makucska Kálmánné, született Maklári Boriska három nap múlva, március 7-én tartja esküvőjét a római katolikus egyházközösség templomában. Annak...