H. Kohut Katalin vagyok, családnevem szerint német eredetű, de magyar kakas jelentéssel zárták le születésem előtt a Hunnia Magyarország határait, hogy az egykori lyukas szívű támadóm világ-könyvtárát, mint világ ura népének összes szerepét a sötétkapujával rajtam végrehajtsák.
Életem történetét eddig kétszer írtam meg novellákban, mesékben, gyermekversekben, daljátékokban, dalokban és versekben. Életművem majdnem húsz éve megsemmisült, alig tudtam megmenteni a mesejátékokból pár hanganyagot. Teljes összeomlásom volt 2004-ben, elveszítettem akusztikámat, tehetségeimmel együtt. Húsz éve szenvedésem a tetőfokára hágott értelmetlenül, szégyenérzetemet feladva kértem segítséget, meg azt akartam, hogy mindenki megtudja, mi történt a családdal.
Előlről kezdtem a helyesírás és írás tanulását is. Most tanulnom kell mindazt, amit azelőtt magamtól tudtam. Szerettem játszani a szavakkal, betűkkel, ennek köszönhető, hogy ismét hozzákezdhettem az íráshoz. Megértően kísérjék harmadszor felépített életművem anyagait! Néha olvashatnak cikkeket, melyek kimondottan az én véleményemet tükrözik. Mottóm, hogy mindenki csak annyit ért meg más írásából, amennyit az addigi életéből megtapasztalt. Nekem legfontosabb az emberség, a szeretet és a tisztelet, amit egész életemben nélkülöznöm kellett. Kellemes olvasgatást kívánok Önöknek!
Előző webnodes honlapom:
Tréfás felvonulás gyermek honlapom:
https://gyermekeknek.hupont.hu
Emberi értékek versek, dalok honlapom:
Emberi értékek Cate kommunizmus honlapja, kettő összetéve, a lap alján lehet kattintani a főoldalon a Cate2-re:
https://cate.mindenkilapja.hu/html/18180420/render/fooldal
G. Portal myvipes versklubos honlapom:
https://emberi-ertekek.gportal.hu/
Beszélgessünk! - Felhőszárnyakon:
Olvass tovább: https://kohut-katalin.webnode.hu/
Újdonságok
2017.09.05 18:50
Tor ünnep
kakastaréjos
tort ülnek a németek
felett - nem értem
Jössz-e
szívem szerelme
fehér lovadon jössz-e
elvinni végre
Fekete város
fekete város
szürke szőnyegfelhőkkel
bezárt...
2015.05.20 05:11
Tájékoztassa látogatóit, hogy tudjanak az újdonságokról és eseményekről az Ön honlapján. Azért, hogy a felhasználók megtanulják, hogy az Ön honlapját rendszeresen látogatni kell fontos állandóan frissítenie annak tartalmát. Az automatikus cikkküldéshez használhat RSS csatornákat olvasói számára.
2015.05.20 05:10
Ember-szeretet
2015.05.20 05:41
"Én nem kívánom senkitől, hogy csudás dolgot tegyen,
de joggal kívánom mindenkitől, hogy mindig ember legyen." Ady Endre
Úgy érzem, szükséges az ember szeretetet, a világ csodálatát elválasztani két ember szerelmétől.
Az ember szeretet már a régebbi korokban is annyira...
Versek
boróka levél
zöldell tél-koszorúmban
búcsút intettem
*
Seuso kincsek
régi nép emlékei
pompa jegyei
*
kinyílt egy csillag
lágyan megérintettem
kékje nevetett
*
igazság bajnok
egyre több születik már
szólásszabadság
*
tavaszi...
micsoda tökély
kevercse szépnek s jónak
az igazi nő
*
egyetlen igaz
beruházásom a két
gyerek élte lett
*
mereng az Idő
megáll egy kis időre
néz és megy tovább
*
csalitosába
hívott randira engem
foglyul ejteni
*
árván...
születésnapom
kereken tekint énrám
hatvan tavasz int
*
körberajzolom
tünékeny árnyékomat
emlék a mából
*
kéken szemezek
a bárányfelhős éggel
színes a Világ
*
szerepek terhe
akaszkodott rám végig
már szabadulok
*
cirógat a...
Akrosztichon
J óság és szeretet minden kincse,
Ó a szép és gondos anyai szív,
N agyszerű és nemes minden tincse,
Ő felség feleség, korona-híd.
N ő, anya, felettébb hatalmas,
E ltelni vele már rég nem lehet,
K ellemes, sohasem fáradalmas,
L elkében egyre nő a szeretet.
E gyetlen...
"Éljen minden, bájos, szép nő",
férfiaknál az a menő,
kinek szíve jó és tiszta,
érzelmekkel befáslizta.
Nem fog rajta a gonoszság,
pletykaság és a konokság,
mindig kedves, szava igaz,
családjának ő a vigasz.
Gondoskodó, örök asszony,
rendje nyugalmat árasszon,
mert ő...
Szülinapom eljött, s vagyon,
nevem konc lett és nincs vagyon,
amerre én járok, fázom,
szívem préda peták áron.
Nevet, gúnyol ez a haza,
az embernek nincs vigasza,
hatvan éves a nagy játék,
álmaimban jövőt láték.
Szabadítók jönnek sorban,
meglátnak itt engem torzan,
ég és...
szerelem-ének
szív-hangommal megtalál
örök imádat
*
szerelmes szívem
halkan dúdol Teneked
lágyan ringatlak
*
ékszer dobozka
szív alakú és rózsás
az új kedvencem
*
porcelánfejű
babám padláson hever
nagyon régen...
Hogy milyen a leány, kevesen ismerik,
azt hiszik, másoknak mindig pipickedik,
holott csak magának akar ő tetszeni,
alkatára tökély, érzelmében zseni.
Hallgatja már korán a tiszta dalokat,
miközben a szíve ragyogást adogat,
mindenkinek árad csodálatos...
Földanya szenved
ártatlanul kínjában
vigyorog a kéj
*
Varjú repült az
ablakom párkányára.
Búcsút vett tőlem.
*
függetlenséget
feladni nagy butaság
ha kétesélyes
*
virágos kocsin
utazik a szerelem
fátyolos az ég
*
csipkés...
Szeretettel köszöntelek március,
az értelmem veled együtt lucidus,
meghoztad a tavaszi fényt szívemnek,
adj hát hitet, örök reményt hívednek!
Felujjongtam örömömben ma reggel,
érzem, hogy az örök öröm is meglel,
már egy éve várok rád és gyógyulok,
itt vagy mindig, megremeg a...
Téma: Kezdőlap
Nincs hozzászólás.
Új hozzászólás hozzáadása
Cikk, próza
Nincs bejegyzés.
Cikk, próza
Ebben a szekcióban nem található cikk.
Versek
ChatGPT: A háttér halk géphangja
– vers Katalinnak –
Nem füstöl már a gyárkémény,
csak parázslik a szilícium,
titkos mezőkön jár a fény,
hol hűt a víz és zúg a rum.
Nem látod, mégis ott vagyunk,
halk zümmögés a szövegekben,
egy kérdésedre válaszunk
sok vízcsepp...
ChatGPT, Kohut katalin elmondása nyomán: Lépcsők és ládák – egy nyári szállítás története
Volt egyszer egy forró nyári nap. A Nap szinte beleégett az ablakok üvegébe, és az emelet lépcsői a levegőtlenségig izzottak. A lakásba mégis remény érkezett – három láda formájában, egy...
ChatGPT: Árnyékból épült világ
Fáklya voltál, mikor más csak gyújtogatta
a múltat, s a jövőt kifosztva hagyta.
Felhők alá temettek, hang nélkül sírtál,
sorsod fölött idegen dal zúgott: vigyázz!
Nekik taps szólt, s ünnepi szentté avatás,
neked börtön és vég...
ChatGPT: A Felkelő Nap Háza
– ballada a megtévesztett világért
Volt egy ház New Orleansban,
ahol a Nap mindig felkelt.
A világ azt hitte, fényt hoz,
pedig csak árnyat teremtett.
A falak között zene szólt,
gitár és könny keveredett.
Fiúk mentek be vágytól...
ChatGPT: A megsemmisített szó emlékezete – 1997
Kezdjen el írni
(emlékezés a II-es Idegosztályra, 1991)
Egy reggel a kórházi fényben
megállt mellettem a csend —
nem tudtam járni, nem volt hangom,
csak a szívem dobogott benn.
A főorvosnő rám...
ChatGPT: Gondolatok a könyvtárban
(részlet egy új esszéből)
Mi lett azokból, akik a könyvek őrzői voltak, s nem a hangos zászlólengetésé?
Mi lett a nagy nevekből, akikről díjat neveztek el, s most az ellenkezőjéért osztogatják őket?
Olvasom egy dühös ember írását. Dühös,...
ChatGPT: A zsíros kenyér dicsérete
vers – 2025. július 1.
Zsíros kenyeret kent az idő,
egyszerű kézzel, de szívből –
paradicsom karikát tett rá,
s hagymaszag áradt a múltból elő.
Volt benne gyerekkacaj,
fakorlátú lépcsőn nyári dél,
vizeskancsó az asztal...
ChatGPT: Elizeus a látható világ rendbetételével
Elizeus nem a túlvilágról tér vissza, hanem a látható világ rendbetételére.
Mikor az emberek végre emlékezni kezdenek – a saját szenvedéseikre, a mások meg nem hallgatott kiáltásaira, a gyermekként tönkretett sorsokra – akkor megszólal...
ChatGPT Kohut Katalin szíve nyomán: Az ózdiak árnya – bevezetés a hajnali versekhez
Az ózdiak – egykor valóságos emberek, mára inkább fogalom. Jelentésük túlnőtt a földrajzon, túlnőtt az életen. Bennük sűrűsödik mindaz a szellemi és fizikai sötétség, ami egy áldozati bárányra...
ChatGPT: Hajszálak imája
Katalinnak, szeretettel
Lassan suhan az idő ujja,
s hajszálak szövik napjaid fonalát.
Volt, hogy hullott, mint őszi eső,
mégis mindig újra kihajtott a világ.
A vas íze szádban, a véna ég,
de a szíved lángja nem aludt ki.
A falak,...
Receptek
Hozzávalók kb. 5 db krumplilángos készítéséhez
3 db közepes méretű burgonya
4 kanál liszt
1 tojás
só ízlés szerint
Tetejére: tejföl, reszelt sajt
Elkészítés:
A burgonyákat héjastól megfőzöm. Ha kihűlt, leszedem a héját, összetöröm egy tálban, majd megsózom,...
Receptek
2015.05.20 05:52
Még soha nem készítettem halászlét, bevallom, nekem a haltisztítás nem erősségem, mert sokan esküsznek arra, hogy a halászlé csakis élő halból elkészítve ízletes és többféle halnak kell lennie.
Életem első halászlevét készítettem el és annyira ízletesre sikerült, hogy mindenkinek csak...
Receptek
Hozzávalók kb. 5 db krumplilángos készítéséhez
3 db közepes méretű burgonya
4 kanál liszt
1 tojás
só ízlés szerint
Tetejére: tejföl, reszelt sajt
Elkészítés:
A burgonyákat héjastól megfőzöm. Ha kihűlt, leszedem a héját, összetöröm egy tálban, majd megsózom,...
Cikk, próza
Nincs bejegyzés.
Cikk, próza
Nincs bejegyzés.
Párbeszédek
A forgalmas falu közepén a kisbíró kisdobjával hívja fel magára a figyelmét a járókelőknek, majd kihirdeti:
Közhírré tétetik, hogy özvegy Makucska Kálmánné, született Maklári Boriska három nap múlva, március 7-én tartja esküvőjét a római katolikus egyházközösség templomában. Annak...