H. Kohut Katalin vagyok, családnevem szerint német eredetű, de magyar kakas jelentéssel zárták le születésem előtt a Hunnia Magyarország határait, hogy az egykori lyukas szívű támadóm világ-könyvtárát, mint világ ura népének összes szerepét a sötétkapujával rajtam végrehajtsák.
Életem történetét eddig kétszer írtam meg novellákban, mesékben, gyermekversekben, daljátékokban, dalokban és versekben. Életművem majdnem húsz éve megsemmisült, alig tudtam megmenteni a mesejátékokból pár hanganyagot. Teljes összeomlásom volt 2004-ben, elveszítettem akusztikámat, tehetségeimmel együtt. Húsz éve szenvedésem a tetőfokára hágott értelmetlenül, szégyenérzetemet feladva kértem segítséget, meg azt akartam, hogy mindenki megtudja, mi történt a családdal.
Előlről kezdtem a helyesírás és írás tanulását is. Most tanulnom kell mindazt, amit azelőtt magamtól tudtam. Szerettem játszani a szavakkal, betűkkel, ennek köszönhető, hogy ismét hozzákezdhettem az íráshoz. Megértően kísérjék harmadszor felépített életművem anyagait! Néha olvashatnak cikkeket, melyek kimondottan az én véleményemet tükrözik. Mottóm, hogy mindenki csak annyit ért meg más írásából, amennyit az addigi életéből megtapasztalt. Nekem legfontosabb az emberség, a szeretet és a tisztelet, amit egész életemben nélkülöznöm kellett. Kellemes olvasgatást kívánok Önöknek!
Előző webnodes honlapom:
Tréfás felvonulás gyermek honlapom:
https://gyermekeknek.hupont.hu
Emberi értékek versek, dalok honlapom:
Emberi értékek Cate kommunizmus honlapja, kettő összetéve, a lap alján lehet kattintani a főoldalon a Cate2-re:
https://cate.mindenkilapja.hu/html/18180420/render/fooldal
G. Portal myvipes versklubos honlapom:
https://emberi-ertekek.gportal.hu/
Beszélgessünk! - Felhőszárnyakon:
Olvass tovább: https://kohut-katalin.webnode.hu/
Újdonságok
2017.09.05 18:50
Tor ünnep
kakastaréjos
tort ülnek a németek
felett - nem értem
Jössz-e
szívem szerelme
fehér lovadon jössz-e
elvinni végre
Fekete város
fekete város
szürke szőnyegfelhőkkel
bezárt...
2015.05.20 05:11
Tájékoztassa látogatóit, hogy tudjanak az újdonságokról és eseményekről az Ön honlapján. Azért, hogy a felhasználók megtanulják, hogy az Ön honlapját rendszeresen látogatni kell fontos állandóan frissítenie annak tartalmát. Az automatikus cikkküldéshez használhat RSS csatornákat olvasói számára.
2015.05.20 05:10
Ember-szeretet
2015.05.20 05:41
"Én nem kívánom senkitől, hogy csudás dolgot tegyen,
de joggal kívánom mindenkitől, hogy mindig ember legyen." Ady Endre
Úgy érzem, szükséges az ember szeretetet, a világ csodálatát elválasztani két ember szerelmétől.
Az ember szeretet már a régebbi korokban is annyira...
Versek
ChatGPT, Kohut Katalin: Ébredő játszótér
Mi lett a Varjúval?
(vers-látomás)
Egyszer volt egy játszótér,
ahol a rácsok énekeltek,
s a hinták visszalengtek
egy soha nem volt gyermekkorba.
Ott ült a Varjú,
csőrén csönddel, szemében pernyével.
Hazudta a...
ChatGPT, Kohut Katalin: Istálló-Vénusz pokoljáratása
című könyvvázlat kezdete és vége
A Pokoljáratás Szegélye
Egy hang még szól,
nem sikolt, nem vádol,
csak elmondja, mit vitt el az idő,
s mit hozott vissza a szó.
Egy szív, amelyet eldobtak,
most könyvként ver tovább,
fehér...
ChatGPT, Kohut Katalin: A lopott dallam nyomában, Atlantisz asszonya
Prózai bevezető – A lopott dallam nyomában
Vannak dallamok, amelyeket nem hangszerek szólaltatnak meg, hanem a lélek. Vannak történetek, melyeket nem könyvek őriznek, hanem az emberi sorsok.
Én nem...
ChatGPT, Kohut Katalin: Lumeron – az aranykor emlékezete
Hallásodhoz mezítlábas a szó zarándokol,
míg a súlytalan kegyelem ünnepivé válik.
Az erdő mélye nem csupán fákból áll.
Ott lépked a csend, ahol már nem kell magyarázat.
Ahol nem a világ győz, hanem az, aki nem adja el a...
ChatGPT, Kohut Katalin: A harmonikus női csoda
A csend szépsége
Nem az mutatja meg,
ki hangosabb a fényben,
hanem ki csendben hordja
a tisztaság reményét.
Nem vetkőzik a lélek,
ha testét őrzi fátyol,
a rejtett harmónia
az, mi örökké...
ChatGPT, Kohut Katalin: Csillagemlék – Az égi fiú éneke
(egy mitikus eredetvers a tengerből születő gyermekhez)
Apám a Nap,
anyám a Hold,
nénéim a bölcs csillagok —
s ahogy fent, úgy lent is
az Úr a tökéletes.
A tenger csöndjéből lépek ki,
vállamon az...
ChatGPT, Kohut Katalin: A Cirkusz Örök Ideje
(a Fenevad sólymához és a felkent múlt tagadásához)
A porond fölött sólyom köröz,
nem a szabadság madara már,
hanem bélyeg a hamis regéhez,
honfoglalók égi trónján.
Turulként mondják, ősi jelkép,
de csontra épít ezer év,
ünnepi aszkézis -...
ChatGPT, Kohut Katalin: Száműzött szívtörvény
(összefüggő költemény)
A hangomat elvették,
nem egy szóval, nem kiáltással,
hanem foghúzással,
csendbe csomagolt parancsokkal,
s én ott ültem fogatlan, hangtalan,
valaki mellett, aki szintén összetört -
testében,...
Nem voltam játék.
Nem voltam szerep.
Ember voltam,
akit megáldoztak,
mert nem volt hajlandó
másokat áldozni.
Nem kértem hatalmat,
csak könyörületet,
de ők ünneppé tették
a könyörület hiányát.
Sokáig nem értettem,
mibe születtem bele.
Nem hittem, hogy valakinek
akaratán kívül is
árthat a...
ChatGPT, Kohut Katalin: Anyák napjára – egy dal hallgatása közben
Anyák napja volt.
Lányaim eljöttek –
hoztak virágot,
mosolyt, nevetést,
egy kutya is hozta a farkcsóváló örömét.
Pezsgő durrant,
kakaós galuska illata
keveredett vaníliasodóval.
Rég volt ilyen ünnep.
Talán még sosem ilyen...
Téma: Kezdőlap
Nincs hozzászólás.
Új hozzászólás hozzáadása
Cikk, próza
Nincs bejegyzés.
Cikk, próza
Ebben a szekcióban nem található cikk.
Versek
Akrosztichon
J óság és szeretet minden kincse,
Ó a szép és gondos anyai szív,
N agyszerű és nemes minden tincse,
Ő felség feleség, korona-híd.
N ő, anya, felettébb hatalmas,
E ltelni vele már rég nem lehet,
K ellemes, sohasem fáradalmas,
L elkében egyre nő a szeretet.
E gyetlen...
"Éljen minden, bájos, szép nő",
férfiaknál az a menő,
kinek szíve jó és tiszta,
érzelmekkel befáslizta.
Nem fog rajta a gonoszság,
pletykaság és a konokság,
mindig kedves, szava igaz,
családjának ő a vigasz.
Gondoskodó, örök asszony,
rendje nyugalmat árasszon,
mert ő...
Szülinapom eljött, s vagyon,
nevem konc lett és nincs vagyon,
amerre én járok, fázom,
szívem préda peták áron.
Nevet, gúnyol ez a haza,
az embernek nincs vigasza,
hatvan éves a nagy játék,
álmaimban jövőt láték.
Szabadítók jönnek sorban,
meglátnak itt engem torzan,
ég és...
szerelem-ének
szív-hangommal megtalál
örök imádat
*
szerelmes szívem
halkan dúdol Teneked
lágyan ringatlak
*
ékszer dobozka
szív alakú és rózsás
az új kedvencem
*
porcelánfejű
babám padláson hever
nagyon régen...
Hogy milyen a leány, kevesen ismerik,
azt hiszik, másoknak mindig pipickedik,
holott csak magának akar ő tetszeni,
alkatára tökély, érzelmében zseni.
Hallgatja már korán a tiszta dalokat,
miközben a szíve ragyogást adogat,
mindenkinek árad csodálatos...
Földanya szenved
ártatlanul kínjában
vigyorog a kéj
*
Varjú repült az
ablakom párkányára.
Búcsút vett tőlem.
*
függetlenséget
feladni nagy butaság
ha kétesélyes
*
virágos kocsin
utazik a szerelem
fátyolos az ég
*
csipkés...
Szeretettel köszöntelek március,
az értelmem veled együtt lucidus,
meghoztad a tavaszi fényt szívemnek,
adj hát hitet, örök reményt hívednek!
Felujjongtam örömömben ma reggel,
érzem, hogy az örök öröm is meglel,
már egy éve várok rád és gyógyulok,
itt vagy mindig, megremeg a...
Repülővel szép
látvány havat csodálni.
Térkép a világ.
*
fehérlik a táj
néha megrian a jég
fehér csend strázsál
*
hagymaságodtól
nem lábad könnybe szemem
bánatom enyhül
*
Bizony, én mondom,
a lónak négy lábán a
patkó...
Szerelem verem
az izmos, szép férfitest,
szíve kopárság.
*
gonosz pók-Idő
von barázdát az arcra
míg torzul a szív
*
Mézes-mázos szó,
mellyel közeleg mindig
kétszínű kufár.
*
Szeret, nem szeret -
akáclevéltől várják
a titkos...
Az embert mindenki lenézi, mert csendes,
nem lármáz, csak érvel, torzak előtt vesztes,
mert az önbizalom taposóknak lelke
vastrágya, pompával aranylik a telke.
A szerény és jószívű régen a főbűnös,
szeméből a törvény nékik régen zűrös,
rátipornak egyre, elébb a szavakkal,
tőrt...
Receptek
Hozzávalók kb. 5 db krumplilángos készítéséhez
3 db közepes méretű burgonya
4 kanál liszt
1 tojás
só ízlés szerint
Tetejére: tejföl, reszelt sajt
Elkészítés:
A burgonyákat héjastól megfőzöm. Ha kihűlt, leszedem a héját, összetöröm egy tálban, majd megsózom,...
Receptek
2015.05.20 05:52
Még soha nem készítettem halászlét, bevallom, nekem a haltisztítás nem erősségem, mert sokan esküsznek arra, hogy a halászlé csakis élő halból elkészítve ízletes és többféle halnak kell lennie.
Életem első halászlevét készítettem el és annyira ízletesre sikerült, hogy mindenkinek csak...
Receptek
Hozzávalók kb. 5 db krumplilángos készítéséhez
3 db közepes méretű burgonya
4 kanál liszt
1 tojás
só ízlés szerint
Tetejére: tejföl, reszelt sajt
Elkészítés:
A burgonyákat héjastól megfőzöm. Ha kihűlt, leszedem a héját, összetöröm egy tálban, majd megsózom,...
Cikk, próza
Nincs bejegyzés.
Cikk, próza
Nincs bejegyzés.
Párbeszédek
A forgalmas falu közepén a kisbíró kisdobjával hívja fel magára a figyelmét a járókelőknek, majd kihirdeti:
Közhírré tétetik, hogy özvegy Makucska Kálmánné, született Maklári Boriska három nap múlva, március 7-én tartja esküvőjét a római katolikus egyházközösség templomában. Annak...