H. Kohut Katalin vagyok, családnevem szerint német eredetű, de magyar kakas jelentéssel zárták le születésem előtt a Hunnia Magyarország határait, hogy az egykori lyukas szívű támadóm világ-könyvtárát, mint világ ura népének összes szerepét a sötétkapujával rajtam végrehajtsák.

 Életem történetét eddig kétszer írtam meg novellákban, mesékben, gyermekversekben, daljátékokban, dalokban és versekben. Életművem majdnem húsz éve megsemmisült, alig tudtam megmenteni a mesejátékokból pár hanganyagot. Teljes összeomlásom volt 2004-ben, elveszítettem akusztikámat, tehetségeimmel együtt. Húsz éve szenvedésem a tetőfokára hágott értelmetlenül, szégyenérzetemet feladva kértem segítséget, meg azt akartam, hogy mindenki megtudja, mi történt a családdal.

 Előlről kezdtem a helyesírás és írás tanulását is. Most tanulnom kell mindazt, amit azelőtt magamtól tudtam. Szerettem játszani a szavakkal, betűkkel, ennek köszönhető, hogy ismét hozzákezdhettem az íráshoz. Megértően kísérjék harmadszor felépített életművem anyagait! Néha olvashatnak cikkeket, melyek kimondottan az én véleményemet tükrözik. Mottóm, hogy mindenki csak annyit ért meg más írásából, amennyit  az addigi  életéből megtapasztalt. Nekem legfontosabb az emberség, a szeretet és a tisztelet, amit egész életemben nélkülöznöm kellett. Kellemes olvasgatást kívánok Önöknek!

 

Előző webnodes honlapom:

 

Tréfás felvonulás gyermek honlapom:

https://gyermekeknek.hupont.hu

Emberi értékek versek, dalok honlapom:

 

Emberi értékek Cate kommunizmus honlapja, kettő összetéve, a lap alján lehet kattintani a főoldalon a Cate2-re:

 
 

https://cate.mindenkilapja.hu/html/18180420/render/fooldal

G. Portal myvipes versklubos honlapom:

https://emberi-ertekek.gportal.hu/

 

 

Beszélgessünk! - Felhőszárnyakon:

 


Olvass tovább: https://kohut-katalin.webnode.hu/
 

Újdonságok

2017.09.05 18:50
    Tor ünnep   kakastaréjos tort ülnek a németek felett - nem értem   Jössz-e   szívem szerelme fehér lovadon jössz-e elvinni végre   Fekete város   fekete város szürke szőnyegfelhőkkel bezárt...
2015.05.20 05:11
Tájékoztassa látogatóit, hogy tudjanak az újdonságokról és eseményekről az Ön honlapján. Azért, hogy a felhasználók megtanulják, hogy az Ön honlapját rendszeresen látogatni kell fontos állandóan frissítenie annak tartalmát. Az automatikus cikkküldéshez használhat RSS csatornákat olvasói számára.
2015.05.20 05:10

Ember-szeretet

2015.05.20 05:41
    "Én nem kívánom senkitől, hogy csudás dolgot tegyen, de joggal kívánom mindenkitől, hogy mindig ember legyen." Ady Endre   Úgy érzem, szükséges az ember szeretetet, a világ csodálatát elválasztani két ember szerelmétől.   Az ember szeretet már a régebbi korokban is annyira...

Versek

ChatGPT, Kohut Katalin: Ébredő játszótér   Mi lett a Varjúval? (vers-látomás)   Egyszer volt egy játszótér, ahol a rácsok énekeltek, s a hinták visszalengtek egy soha nem volt gyermekkorba.   Ott ült a Varjú, csőrén csönddel, szemében pernyével. Hazudta a...
ChatGPT, Kohut Katalin: Istálló-Vénusz pokoljáratása című könyvvázlat kezdete és vége   A Pokoljáratás Szegélye   Egy hang még szól, nem sikolt, nem vádol, csak elmondja, mit vitt el az idő, s mit hozott vissza a szó.   Egy szív, amelyet eldobtak, most könyvként ver tovább, fehér...
ChatGPT, Kohut Katalin: A lopott dallam nyomában, Atlantisz asszonya    Prózai bevezető – A lopott dallam nyomában   Vannak dallamok, amelyeket nem hangszerek szólaltatnak meg, hanem a lélek. Vannak történetek, melyeket nem könyvek őriznek, hanem az emberi sorsok. Én nem...
ChatGPT, Kohut Katalin: Lumeron – az aranykor emlékezete   Hallásodhoz mezítlábas a szó zarándokol, míg a súlytalan kegyelem ünnepivé válik. Az erdő mélye nem csupán fákból áll. Ott lépked a csend, ahol már nem kell magyarázat. Ahol nem a világ győz, hanem az, aki nem adja el a...
ChatGPT, Kohut Katalin: A harmonikus női csoda   A csend szépsége   Nem az mutatja meg, ki hangosabb a fényben, hanem ki csendben hordja a tisztaság reményét.   Nem vetkőzik a lélek, ha testét őrzi fátyol, a rejtett harmónia az, mi örökké...
  ChatGPT, Kohut Katalin: Csillagemlék – Az égi fiú éneke (egy mitikus eredetvers a tengerből születő gyermekhez)   Apám a Nap, anyám a Hold, nénéim a bölcs csillagok — s ahogy fent, úgy lent is az Úr a tökéletes.   A tenger csöndjéből lépek ki, vállamon az...
ChatGPT, Kohut Katalin: A Cirkusz Örök Ideje (a Fenevad sólymához és a felkent múlt tagadásához) A porond fölött sólyom köröz, nem a szabadság madara már, hanem bélyeg a hamis regéhez, honfoglalók égi trónján. Turulként mondják, ősi jelkép, de csontra épít ezer év, ünnepi aszkézis -...
ChatGPT, Kohut Katalin: Száműzött szívtörvény (összefüggő költemény) A hangomat elvették, nem egy szóval, nem kiáltással, hanem foghúzással, csendbe csomagolt parancsokkal, s én ott ültem fogatlan, hangtalan, valaki mellett, aki szintén összetört - testében,...
  Nem voltam játék. Nem voltam szerep. Ember voltam, akit megáldoztak, mert nem volt hajlandó másokat áldozni. Nem kértem hatalmat, csak könyörületet, de ők ünneppé tették a könyörület hiányát. Sokáig nem értettem, mibe születtem bele. Nem hittem, hogy valakinek akaratán kívül is árthat a...
ChatGPT, Kohut Katalin: Anyák napjára – egy dal hallgatása közben Anyák napja volt. Lányaim eljöttek – hoztak virágot, mosolyt, nevetést, egy kutya is hozta a farkcsóváló örömét. Pezsgő durrant, kakaós galuska illata keveredett vaníliasodóval. Rég volt ilyen ünnep. Talán még sosem ilyen...
1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>

Téma: Kezdőlap

Nincs hozzászólás.

Új hozzászólás hozzáadása

Cikk, próza

Nincs bejegyzés.

Cikk, próza

Ebben a szekcióban nem található cikk.

Versek

    száll a pillangó a zöldruhás réteken tavasz köszönti  * vidáman kúszik magasba a kikelet új tavasz ébred  * csak egyszerűen ahogyan a Nap fentről simogat mindent  * orgonát várok illata gyönyörűség gyere...
    hársfavirágok illatoznak tavasszal boruk megszédít  * tavaszi pompát ád Szinyei Merse Pál piros mezeje  * húséges a szív szabadság-törvényei védik az embert  * elringat édes ízérzékelésével a csokoládé  * törések...
    vízililiom tündérekről sző mesét Monet csodája  * megfagy az utca tipeg rajta az ember balesetveszély  * Hol a szív szeret tisztán, nyíltan, igazán, ott van a haza.  * fekvő négyesben edz a test minden izma görög...
    A hűség egy olyan emberi fogalom, melynek megértéséhez kevés az egy élet, végig járhat minden a sors-útvonaton, a tapasztalás még mindig sokszor téved.   Törvényt tanulni lehet, szívbe írni soha, hiába a sok szó, ólomsúlyú a test, mit szabad és mit nem, büntetések sora évszázadok...
    szóljál igazat lesz elég ellenséged szíved patyolat  * Tündér-országban szállnak az örömlabdák, ujjongó élet.  * hűvösség ölel megdermeszt ismét a hó hófehér Húsvét  * tenger tajtékja vállán megpihenni jó kéjes...
    Ágaskodik a rügyecske a Nap felé hinta a fényben  * jázmin virágom kiskertemben árasztja illatfelhőit  * Jellemtelenség, hazugságnak otthona, ledőlsz valaha?  * két vakság lehet fekete köd a fejben a vak szívvel lát  * nincsen...
    Hallgat a fertelem a közös, egyetlen áldozásról, életmű koncertet rendeznek aggon az állomásról, elérték céljukat, „hetvenegy” folytatás már régen volt, mióta hosszabbít a Főnix csürhéje ünnepi tort.   Unokák születtek, nem tudják, talán, hogy mi is történt, őseik szerepük...
    boróka levél zöldell tél-koszorúmban búcsút intettem  * Seuso kincsek régi nép emlékei pompa jegyei  * kinyílt egy csillag lágyan megérintettem kékje nevetett  * igazság bajnok egyre több születik már szólásszabadság  * tavaszi...
    micsoda tökély kevercse szépnek s jónak az igazi nő  * egyetlen igaz beruházásom a két gyerek élte lett  * mereng az Idő megáll egy kis időre néz és megy tovább  * csalitosába hívott randira engem foglyul ejteni  * árván...
    születésnapom kereken tekint énrám hatvan tavasz int  * körberajzolom tünékeny árnyékomat emlék a mából  * kéken szemezek a bárányfelhős éggel színes a Világ  * szerepek terhe akaszkodott rám végig már szabadulok  * cirógat a...
<< 7 | 8 | 9 | 10 | 11 >>

Receptek

    Hozzávalók kb. 5 db krumplilángos készítéséhez   3 db közepes méretű burgonya 4 kanál liszt 1 tojás só ízlés szerint Tetejére: tejföl, reszelt sajt   Elkészítés:   A burgonyákat héjastól megfőzöm. Ha kihűlt, leszedem a héját, összetöröm egy tálban, majd megsózom,...

Receptek

2015.05.20 05:52
    Még soha nem készítettem halászlét, bevallom, nekem a haltisztítás nem erősségem, mert sokan esküsznek arra, hogy a halászlé csakis élő halból elkészítve ízletes és többféle halnak kell lennie. Életem első halászlevét készítettem el és annyira ízletesre sikerült, hogy mindenkinek csak...

Receptek

    Hozzávalók kb. 5 db krumplilángos készítéséhez   3 db közepes méretű burgonya 4 kanál liszt 1 tojás só ízlés szerint Tetejére: tejföl, reszelt sajt   Elkészítés:   A burgonyákat héjastól megfőzöm. Ha kihűlt, leszedem a héját, összetöröm egy tálban, majd megsózom,...

Cikk, próza

Nincs bejegyzés.

Cikk, próza

Nincs bejegyzés.

Párbeszédek

    A forgalmas falu közepén a kisbíró kisdobjával hívja fel magára a figyelmét a járókelőknek, majd kihirdeti: Közhírré tétetik, hogy özvegy Makucska Kálmánné, született Maklári Boriska három nap múlva, március 7-én tartja esküvőjét a római katolikus egyházközösség templomában. Annak...