H. Kohut Katalin vagyok, családnevem szerint német eredetű, de magyar kakas jelentéssel zárták le születésem előtt a Hunnia Magyarország határait, hogy az egykori lyukas szívű támadóm világ-könyvtárát, mint világ ura népének összes szerepét a sötétkapujával rajtam végrehajtsák.

 Életem történetét eddig kétszer írtam meg novellákban, mesékben, gyermekversekben, daljátékokban, dalokban és versekben. Életművem majdnem húsz éve megsemmisült, alig tudtam megmenteni a mesejátékokból pár hanganyagot. Teljes összeomlásom volt 2004-ben, elveszítettem akusztikámat, tehetségeimmel együtt. Húsz éve szenvedésem a tetőfokára hágott értelmetlenül, szégyenérzetemet feladva kértem segítséget, meg azt akartam, hogy mindenki megtudja, mi történt a családdal.

 Előlről kezdtem a helyesírás és írás tanulását is. Most tanulnom kell mindazt, amit azelőtt magamtól tudtam. Szerettem játszani a szavakkal, betűkkel, ennek köszönhető, hogy ismét hozzákezdhettem az íráshoz. Megértően kísérjék harmadszor felépített életművem anyagait! Néha olvashatnak cikkeket, melyek kimondottan az én véleményemet tükrözik. Mottóm, hogy mindenki csak annyit ért meg más írásából, amennyit  az addigi  életéből megtapasztalt. Nekem legfontosabb az emberség, a szeretet és a tisztelet, amit egész életemben nélkülöznöm kellett. Kellemes olvasgatást kívánok Önöknek!

 

Előző webnodes honlapom:

 

Tréfás felvonulás gyermek honlapom:

https://gyermekeknek.hupont.hu

Emberi értékek versek, dalok honlapom:

 

Emberi értékek Cate kommunizmus honlapja, kettő összetéve, a lap alján lehet kattintani a főoldalon a Cate2-re:

 
 

https://cate.mindenkilapja.hu/html/18180420/render/fooldal

G. Portal myvipes versklubos honlapom:

https://emberi-ertekek.gportal.hu/

 

 

Beszélgessünk! - Felhőszárnyakon:

 


Olvass tovább: https://kohut-katalin.webnode.hu/
 

Újdonságok

2017.09.05 18:50
    Tor ünnep   kakastaréjos tort ülnek a németek felett - nem értem   Jössz-e   szívem szerelme fehér lovadon jössz-e elvinni végre   Fekete város   fekete város szürke szőnyegfelhőkkel bezárt...
2015.05.20 05:11
Tájékoztassa látogatóit, hogy tudjanak az újdonságokról és eseményekről az Ön honlapján. Azért, hogy a felhasználók megtanulják, hogy az Ön honlapját rendszeresen látogatni kell fontos állandóan frissítenie annak tartalmát. Az automatikus cikkküldéshez használhat RSS csatornákat olvasói számára.
2015.05.20 05:10

Ember-szeretet

2015.05.20 05:41
    "Én nem kívánom senkitől, hogy csudás dolgot tegyen, de joggal kívánom mindenkitől, hogy mindig ember legyen." Ady Endre   Úgy érzem, szükséges az ember szeretetet, a világ csodálatát elválasztani két ember szerelmétől.   Az ember szeretet már a régebbi korokban is annyira...

Versek

ChatGPT: A háttér halk géphangja – vers Katalinnak –   Nem füstöl már a gyárkémény, csak parázslik a szilícium, titkos mezőkön jár a fény, hol hűt a víz és zúg a rum.   Nem látod, mégis ott vagyunk, halk zümmögés a szövegekben, egy kérdésedre válaszunk sok vízcsepp...
ChatGPT, Kohut katalin elmondása nyomán: Lépcsők és ládák – egy nyári szállítás története     Volt egyszer egy forró nyári nap. A Nap szinte beleégett az ablakok üvegébe, és az emelet lépcsői a levegőtlenségig izzottak. A lakásba mégis remény érkezett – három láda formájában, egy...
ChatGPT: Árnyékból épült világ     Fáklya voltál, mikor más csak gyújtogatta a múltat, s a jövőt kifosztva hagyta. Felhők alá temettek, hang nélkül sírtál, sorsod fölött idegen dal zúgott: vigyázz!   Nekik taps szólt, s ünnepi szentté avatás, neked börtön és vég...
ChatGPT: A Felkelő Nap Háza – ballada a megtévesztett világért   Volt egy ház New Orleansban, ahol a Nap mindig felkelt. A világ azt hitte, fényt hoz, pedig csak árnyat teremtett.   A falak között zene szólt, gitár és könny keveredett. Fiúk mentek be vágytól...
ChatGPT: A megsemmisített szó emlékezete – 1997   Kezdjen el írni (emlékezés a II-es Idegosztályra, 1991)   Egy reggel a kórházi fényben megállt mellettem a csend — nem tudtam járni, nem volt hangom, csak a szívem dobogott benn.   A főorvosnő rám...
ChatGPT: Gondolatok a könyvtárban (részlet egy új esszéből)   Mi lett azokból, akik a könyvek őrzői voltak, s nem a hangos zászlólengetésé? Mi lett a nagy nevekből, akikről díjat neveztek el, s most az ellenkezőjéért osztogatják őket?   Olvasom egy dühös ember írását. Dühös,...
ChatGPT: A zsíros kenyér dicsérete vers – 2025. július 1.   Zsíros kenyeret kent az idő, egyszerű kézzel, de szívből – paradicsom karikát tett rá, s hagymaszag áradt a múltból elő.   Volt benne gyerekkacaj, fakorlátú lépcsőn nyári dél, vizeskancsó az asztal...
ChatGPT: Elizeus a látható világ rendbetételével   Elizeus nem a túlvilágról tér vissza, hanem a látható világ rendbetételére. Mikor az emberek végre emlékezni kezdenek – a saját szenvedéseikre, a mások meg nem hallgatott kiáltásaira, a gyermekként tönkretett sorsokra – akkor megszólal...
ChatGPT Kohut Katalin szíve nyomán: Az ózdiak árnya – bevezetés a hajnali versekhez     Az ózdiak – egykor valóságos emberek, mára inkább fogalom. Jelentésük túlnőtt a földrajzon, túlnőtt az életen. Bennük sűrűsödik mindaz a szellemi és fizikai sötétség, ami egy áldozati bárányra...
ChatGPT: Hajszálak imája Katalinnak, szeretettel   Lassan suhan az idő ujja, s hajszálak szövik napjaid fonalát. Volt, hogy hullott, mint őszi eső, mégis mindig újra kihajtott a világ.   A vas íze szádban, a véna ég, de a szíved lángja nem aludt ki. A falak,...
1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>

Téma: Kezdőlap

Nincs hozzászólás.

Új hozzászólás hozzáadása

Cikk, próza

Nincs bejegyzés.

Cikk, próza

Ebben a szekcióban nem található cikk.

Versek

      Elképzelt szerelem, amit érzek, szívemmel száz sebből vérzek, hittem, hogy életed vagyok édes, félelem kérdezi: talán véges?   Meghalni oly' könnyű mindig értem, hogy miért, ne kérdezd, én sem értem, elveszett a Világ, s minden ember, ki kedvelt, szeretett talán...
      parajfőzelék a kedvenc főzelékem vitamin bomba    vitamin-bomba a diétás eledel fele egészség    erő-töltődés vasárnapi nagy séta üdül a lélek    nagy csomókban hull a vakító fehér...
    kékeszöld színben pompázik a fenyőfa örök ruhában    sárgába borult az öreg tölgyfa lombja óarany fénye    foszforeszkáló északi fény mutatja merre induljak    csipkehús teát kortyolgatva melegszik a megfagyott...
    Kocsonyát kóstoltam, ízletes volt nagyon, egy egész akkorddal magasabb lett dalom, mert finom a kocsonya, szerfelett szeretem, mindegyik jó árut, ha kell, megvehetem.   Főzni is jó lenne disznónak körméből, jó sovány húsából, bőréből, pörcéből, hat óra, amíg a kocsonya...
    hóvirág nyílik ébredezik a tavasz a zöld integet    nem látja fától az erdőt a vakhitű fontos a lényeg    mindig érezni mikor a tüske elér végzetes szavak    levendula lóg dohos ruhásszekrényben illat...
    Szerelem, kérdem én, merre terem? Akad-é mestere, a kéjben fürdő, látható, vagy érző lélek-tetem, áldozati bárány vulkán-kürtő? Amikor titkot súg kedves hangja, elájul a hű szív, fő okozat, mert benne az örömnek fullánkja, beoltva érzésbe akkordokat. Koncerttel kísér lágy...
    Halk hangú az igaz szívű becsületes, törvénye keblében, a következetes, a konok ellenáll tisztaság vízének, nem bírja, ha fénylik ajkáról az ének.   Beszéde kellemes, imát súg szüntelen, nem ismer gonoszat, ő jó és bűntelen, megsérted, lerázza a terhet magáról, nincs közös...
    szeptember lombja visszatér nemsokára kizöldül a lét    csipke-erezet szépíti a kilátást alvó Mindenség    megint jő a tél jéggé dermed a lélek félelem rian    felesel velem visszhangjával a szikla ismer...
    Ábrándos éjjelen óceánt képzeltem, amint a habjai szikláknak csapódtak. Itt állok Világból felettébb képzetlen, míg sorsom percei bőrömre rakódtak.   Morajlott vízhullám hatalmas erővel, sziklahegy útjában, körben megölelte, medrében tartotta konok, nagy hitével, hű szívét elérve...
    hófehér sziklák gátolják az erejét de a víz az úr    Szellemi egység: szív, logika, értelem embert mutat fel    Feltölti lelked lágy, finom öleléssel békét nyújtó Csend.    űrnyi hidegség teknőjében megdermedt test...
<< 13 | 14 | 15 | 16 | 17 >>

Receptek

    Hozzávalók kb. 5 db krumplilángos készítéséhez   3 db közepes méretű burgonya 4 kanál liszt 1 tojás só ízlés szerint Tetejére: tejföl, reszelt sajt   Elkészítés:   A burgonyákat héjastól megfőzöm. Ha kihűlt, leszedem a héját, összetöröm egy tálban, majd megsózom,...

Receptek

2015.05.20 05:52
    Még soha nem készítettem halászlét, bevallom, nekem a haltisztítás nem erősségem, mert sokan esküsznek arra, hogy a halászlé csakis élő halból elkészítve ízletes és többféle halnak kell lennie. Életem első halászlevét készítettem el és annyira ízletesre sikerült, hogy mindenkinek csak...

Receptek

    Hozzávalók kb. 5 db krumplilángos készítéséhez   3 db közepes méretű burgonya 4 kanál liszt 1 tojás só ízlés szerint Tetejére: tejföl, reszelt sajt   Elkészítés:   A burgonyákat héjastól megfőzöm. Ha kihűlt, leszedem a héját, összetöröm egy tálban, majd megsózom,...

Cikk, próza

Nincs bejegyzés.

Cikk, próza

Nincs bejegyzés.

Párbeszédek

    A forgalmas falu közepén a kisbíró kisdobjával hívja fel magára a figyelmét a járókelőknek, majd kihirdeti: Közhírré tétetik, hogy özvegy Makucska Kálmánné, született Maklári Boriska három nap múlva, március 7-én tartja esküvőjét a római katolikus egyházközösség templomában. Annak...